AKTUALITÁSOK

Több százan vettek részt a 28. EDÜ megnyitóján

Több száz diák vonult végig Gyula utcáin, pénteken, az immár 28. alkalommal megrendezett EDÜ megnyitójára. Először 1963-ban rendezték meg az Erkel Diákünnepeket, mely mára az egyetlen olyan összművészeti diákfesztivál, mely a Dunától keletre fennmaradt....

Ezen a hétvégén zajlik a Gyulai Virágok Fesztiválja

Ezen a hétvégén, május 10-e és 12-e között rendezik meg a Gyulai Virágok Fesztiválját. A nagy látogatottságnak örvendő esemény 2016 óta bővült háromnapos fesztivállá, melynek ebben az évben is a Béke sugárút, valamint a...

Animációs fórumot tartott a Gyulai Helyi Közösség

Gyulai Helyi Közösség Animációs Fórum  2019. március 05. Szöveges összefoglaló  2019. március 5-én került megrendezésre a NAPKÖR Társadalmi Innovációs Egyesület Gyulai Helyi Közösség Akciócsoportjának soron következő animációs fóruma a CLLD koordinálásához kapcsolódóan. Az előzetesen felmért igények...