Több foglalkozás keretében tartott animációs fórumot a Gyulai Helyi Közösség áprilisban
Gyulai Helyi Közösség Animációs Fórum
2019. április 4.
Szöveges összefoglaló
2019. április 4-én előzetes egyeztetés alapján kisebb csoportok számára tartott animációs fórumot a Gyulai Helyi Közösség Akciócsoport. A megbeszéléseken több civil szervezet is képviseltette magát, akik a támogatási kérelmek elkészítésének és benyújtásának pontos menetéhez kapcsolódóan kértek tájékoztatást.
A fórumon lehetőségük nyílt közelebbről megismerkedni az EPTK felülettel, és segítséget kaptak annak pontos használatához is.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a telefonos egyeztetések mellett szükségesek a személyes animációk is, hiszen a gyakorlatban sokkal hatékonyabban adhatóak át a kellő információk.
Gyula, 2019. április 5.
Bagosi Ágota
munkaszervezet – vezető